tél

A tudásmegosztás a siker alapja

Az elmúlt években sikeresen biztosítottam három tévécsatorna 7/24 órás hibamentes adáslebonyolítását egy 10-18 fős csapat élén. A siker az évek alatt optimalizált munkafolyamatoknak, az ismétlődő feladatok automatizálásának és a számomra nélkülözhetetlen, nagyon összeszokott és összetartó csapatnak volt köszönhető.

A csapat ereje a közös tudásban rejlett. Vallom, hogy a tudásmegosztás a sikeres csapatmunka alapköve és ezt a szemléletet igyekeztem minden kollégával elfogadtatni. A kollégák tanították egymást, megosztották tudásukat, így könnyen tudtak közösen gondolkodni, gyorsan és hatékonyan kezelték a felmerülő problémákat, míg ezáltal a terhelés is egyenlően oszlott szét.

Mivel az anyacég 2013-ban Európában két helyre központosította összes tévécsatornája adáskijátszását, számos országban megszűnt az igény a helyi műszaki infrastruktúra működtetésére, köztük Magyarországon is.

Az itt felhalmozott ismeretek hozzájárultak rendszerszintű gondolkodásomhoz, így gyorsan és könnyedén átlátok új rendszereket, folyamatokat, és a csapat kialakítása és menedzselése révén a vezetői képességeim is tovább erősödtek.

A fent megszerzett tapasztalataimra építve szeretném tovább folytatni karrieremet, egy rendszerüzemeltetői, műszaki szolgáltató csapat élén akár média/informatika akár szerviz/szolgáltatói területen.


Pillanatkép az adáslebonyolítóból 2010. szeptemberében